Főoldal Teszt Smink Szépségápolás Vásárlás Ebay Kedvencek Köröm Egyéb

2015. március 21., szombat

Neszeszerem alapdarabja: a szemhéjtus

Ha sminkről van szó, akkor van néhány termék, amelyek nélkül nem indulhat a napom, köztük az egyik legfontosabb a szemhéjtus.


Még amikor csak ismerkedtem a sminkeléssel, akkor a szemceruza számított alapdarabnak nálam, de nem tudtam olyan szép, egyenes vonalat húzni vele, ráadásul könnyen maszatolódott. Kacérkodtam a gondolattal, hogy vásárolok egy tust, de sose mertem bevállalni, mert olyan nehéznek tűnt a használata. Persze azóta már jó néhányat elfogyasztottam belőle és viszonylag könnyen megy a munka vele. Ráadásul kísérlezető kedvű vagyok a tusok terén, így a tégelyestől elkezdve a filcen át mindenfélét kipróbáltam már. Jelenleg 5 db található a sminkesfiókomban, amelyeket használok, ezeket szeretném bemutatni, illetve néhány sor gondolatot, tapasztalatot fűzni hozzá. 


1. Lovely matt szemhéjtusok
Jelenleg a barna és a kék árnyalat van meg, de tervezem, hogy még más színeket is vásárolok, főleg az új menta és rózsaszín izgatja a fantáziám. A kéket nem olyan régen vásároltam, még csak tesztelgetem, de iszonyatosan erős kék színe van. A barna már jó ideje használom és egyszerűen imádom. Nagyon szépen kiemeli a zöld szememet, könnyű vele dolgozni és vékony vonalat húzni, ráadásul tartós. 600Ft körül mozog az ára a Rossmannban és teljesen megéri ennyiért.


2. Miss Sporty Cat's Eyes Liner Miaowww Green
Erről már készült egy külön bejegyzés (LINK), azóta sem változott a véleményem. Mostanában ritkábban használom, de azért még mindig szeretem.


3. Aden folyékony fekete szemhéjtus
Ezt a tust, ha jól emlékszem egy háztartási boltban vásároltam, ahol mindenféle piperecuccok is megtalálhatóak. Kb.400Ft volt. Szeretem, mert erős fekete színű, tartós és viszonylag könnyű vele vékony vonalat húzni. Amit kifogásolok benne, hogy csípi a szemem. De még ez sem tántorít el attól, hogy használjam. :D


4. Flamingo fekete tégelyes szemhéjtus
Ebayről rendeltem még pár hónapja kb. 350Ft-ért. Akit esetleg érdekel, annak itt a LINK. Alapvetően szépen lehet vele dolgozni, bár a tushoz kapott ecset nem a legmegfelelőbb. Ami viszont a legnagyobb probléma vele, hogy könnyen maszatolódik. 

Gondoltam hozok még néhány fotót róluk, hogy lássátok milyen a színük, textúrájuk, tartósságuk. Először nézzük meg az ecsetjüket:







Egyedül az ebayes ecsete nem a legjobb, a többivel szépen lehet dolgozni. 
A következő képsorban a színüket mutatnám be, balról jobbra haladva: Flamingo, Aden,Miss Sporty és a két Lovely.



Először ujjal, majd vizes papír segítségével megdörzsöltem őket, íme az eredmény:



A legstrapabíróbbnak a Miss Sporty bizonyult, még a lemosás után is rajtamaradt a kezemen. :D
Ha már ennyire alaposan mutattam be a tusokat, akkor már úgy voltam vele, hogy nem maradhatnak ki az olyan fotók, ahol a szememen lehet látni őket.

Aden
 Flamingo
 Lovely kék
 Lovely barna
 Miss Sporty

 Hát ennyi lett volna mára ez a hosszabb bejegyzés. Érdemes beruházni mindenkinek szemhéjtusra,  mert nagyon szépen ki tudja emelni a szemünket, ráadásul számos gyönyörű színben lehet kapni.





















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése