Főoldal Teszt Smink Szépségápolás Vásárlás Ebay Kedvencek Köröm Egyéb

2015. október 21., szerda

Termékek, amik nem váltak be

Még sosem volt ilyen bejegyzés a blogon, de az elmúlt hónapokban vettem néhány olyan terméket, amiket utólag meg is bántam, mert nem váltották be a hozzá fűzött reményeimet.


Persze fontos leszögezni, hogy ami nekem nem igazán jött be, az másnak a kedvenc terméke lehet. Próbálom egyébként mindegyiket használgatni, hogy azért ne nagyon vesszenek kárba, de mivel nem vagyok megelégedve velük, így természetesen nehezebben nyúlok utánuk.


Nagy szemhéjtus rajongó vagyok, ennek köszönhetően már többször belefutottam olyanokba, amik nem feleltek meg az elvárásaimnak, pedig szerintem nincsenek nagy igényeim. :D



A Miss Sporty Studio Lash Eyeliner legnagyobb problémája a merev feje. Még sose sikerült vele szép, egyenletes és vékony vonalat húznom, pedig jó néhányszor használtam már. Amúgy tartósságával nincs bajom, úgy, ahogy a színével sem,de ha nem megfelelő az ecsete, akkor számomra nem sokat ér.




A Miss Sporty Cat's Eyes Liner-ről már írtam korábban bejegyzést, akkor a színén kívül nem volt vele más problémám, azonban ahogy egyre többet használtam, úgy kezdett megromlani a viszonyom vele. Egyik nagy hibája a tartóssága, egyszerűen levakarhatatlan... persze ez egyrészt jó dolog, mert a 40 fokos melegben nem mozdul el, viszont amikor este 10 percig dörzsölöm egy micellás vízbe áztatott vattakoronggal...na az már nem buli. Másik nagy 'hibája' a vastag filces fej, amivel egyszerűen nem tudok vékony vonalat húzni, akárhogy is szeretnék. 



Imádom a Lovely szemhéjtusokat, eddig mindegyikkel nagyon meg voltam elégedve, és már jó ideje csak ilyen márkájút vásárolok. Ezért nem tartottam ettől a Lovely Butterfly cuki rózsaszín tusától sem. Hát őszintén nyáron ha 2x használtam, akkor sokat mondok. Próbáltam már egy, illetve két rétegben is felvinni, de egyszerűen akárhogy csinálom, mindig foltos marad. Ennél a világos színnél pedig eléggé feltűnő. Másrészt pedig belátom, hogy a neonos színek a sötétebb bőrűeknek sokkal jobban állnak, mint nekem, a hókának. :D


Az alapozók és bb krémek között is nehéz megtalálni a megfelelőt. Én belefutottam két olyan termékbe is, amiknek a nagy részét elhasználtam ugyan, de még egyszer tuti nem venném meg őket.



A Miss Sporty Matt Finish Alapozót nagyon nehezen tudtam eloszlatni, és nagyon szárította az arcomat, pedig nekem alapvetően zsíros a bőröm. A mattító hatást sem éreztem annyira, kis idő után átfényesedett az orrom, a környéke, illetve a homlokom is. Szerencsére már kevés van benne, de nem hinném, hogy el fogom használni.


A Garnier Pure Active BB Krémet nővéremnél próbáltam ki először, megtetszett, így vettem egyet. Alapvetően könnyen el tudtam oszlatni a bőrömön, és nem zavart, hogy nem fedett 100%-osan, de olyan hamar átfényesedett a bőröm, hogy semmilyen púder nem segített rajta. Szerencsére már megromlott- amit csak most vettem észre- úgyhogy landolt is a kukában. 



A Rimmel by Kate szempillaspirált egyszer nyertem egy blogon zajló játékban. Nagyon örültem neki, mert előtte sose használtam ilyen márkás és drága spirált, úgyhogy mondhatjuk azt, hogy sokat vártam tőle. Szépen hosszabbítja a pillákat, viszont egyáltalán nem dúsít, és túl sok festéket vesz fel, pedig már nagyon régóta megvan. Ami pedig az egyik legnagyobb probléma vele, hogy egy ilyen hűvösebb őszi időben is délutánra megfogja a felső szemhéjamat. Inkább maradok a Lovely spirálnál, vagy pedig vízállót választok.


Végül pedig egy dezodort hoztam, amit nem igazán kedveltem meg. Ez a Garnier Mineral InvisiCalm egyáltalán nem segített az izzadásgátlásban. Bár azért hozzá kell tennem, hogy eddig millió féle izzadásgátlót próbáltam már az olcsótól a drágáig, a természetes összetevőket tartalmazókon át a tömény alumíniumsósakig, és egyik sem vált be igazán, úgyhogy ettől sem vártam sokat, de ha legalább az illat kitartott volna egész nap,és nem színezte volna meg a ruháimat, akkor talán még most is ezt használnám. 

Nektek melyek azok a termékek, amik nem váltak be?
Ezekről mi a véleményetek?















4 megjegyzés:

  1. Jól tetted, hogy nem volt rjtad sokáig a Lovely színes tusa. Nekem megvan ez a rózsazsín is, illetve a kék.... Nagyjából szépen sikerül felvinnem, és tartós is, ellenben lemosni lehetetlen. Az alapszíne vagy mi megszínezi a bőrt, és maga a festék ugyan lejön, de az erős zöld illetve lila "helye" megmarad még másnapra is. Alig lehet elfedni más szemhéjszínező dologgal... :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, és a Miss Sportyval is ez a helyzet, az is zöldre festi a szemhéjam, és erős dörzsöléssel se szedi le. :/ Többet nem használom őket, az fix.

      Törlés
  2. Dezodor ügyben a Vichy erős izzadásra való golyósat tudom ajánladni. Drága, mondhatni baromi drága, mert 3000 körül van, de szokott lenni olyan, hogy kettőt összecsomagolnak, és a második fél áron van. Az a legjobb, amit valaha próbáltam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pár éve kipróbáltam már a Vichy dezodort, akkor nem igazán hatott, lehet majd a nyáron ismét beruházok rá, hátha. :)

      Törlés